#Federico Fellini







„Felkavar már az is, ahogy rá gondolok” – 100 éves lenne Federico Fellini
 

„Felkavar már az is, ahogy rá gondolok” – 100 éves lenne Federico Fellini

Azt mondják, zseniális volt a humora. Hogy szerette az életet. Koreográfiákat látott a hétköznapi történésekbe. Mélyen elkötelezett líraisága a mai napig lenyűgöző. Federico Fellini ma ünnepelné a 100. születésnapját, és ebből az alkalomból hét magyar filmrendező osztotta meg velünk a vallomását arról, hogy milyen hatást gyakoroltak rá Fellini filmjei. Elmondják, hogy miért rajonganak érte – vagy éppen miért nem –, és hogy szerintük kiállta-e a Maestro életműve az idő próbáját.







Anita Ekberg nyomorog
 

Anita Ekberg nyomorog

Súlyos anyagi gondokkal küzd és a közelmúltban az otthonát is elveszítette Az édes élet (La Dolce Vita) című 1960-as filmklasszikus főszereplőnője, Anita Ekberg, aki most a mozi néhai rendezőjének, Federico Fellininek az alapítványához fordult segítségért.

MTI MTI

Film lesz Fellini félbemaradt terveiből
 

Film lesz Fellini félbemaradt terveiből

Merész vállalkozásba fogott az olasz Fellini alapítvány, amely az 1993-ban elhunyt rendező hat meg nem született filmjét akarja megvalósítani. Fellini félbemaradt munkáit mai fiatal rendezők fejeznék be.

MTI MTI